
Keresés eredménye
Szakmai vélemény: Progresszív betegellátás - urológiai centrumok
A téma felvetésének mostani aktualitása az, hogy a GYEMSZI finanszírozási osztályvezetője, Dr. Kövi Rita felkérte a Szakmai Kollégium Urológiai Tagozatát és Tanácsát, hogy elemezze a fővárosi urológiai osztályok szakmai teljesítményét a NEMFI által megküldött statisztikai adatok alapján, mely adatokat az OEP állított össze, abból a célból, hogy a Semmelweis Tervhez kapcsolódóan térségi központokat jelöljenek...
Gazdag program várja a Kongresszus résztvevőit
2011. október 6–8 között, a budapesti Ramada Resort Aquaworldben rendezi meg XVI. Kongresszusát a Magyar Urológusok Társasága. A rendezvényről az egyik főszervezővel, dr. Tenke Péterrel beszélgettünk....
Miért lettem urológus?
A kongresszus az év meghatározó eseménye a magyar urológusok számára. Kiadványunkban a kiemelkedő tudományos, hazai és külföldi eredmények, újdonságok mellett, most a szakma emberi oldalára voltunk kiváncsiak. Körkérdésünkben, több kollégát megszólaltatva, arra kerestük a választ, miért választja valaki az urológus hivatást, mindennapi életében milyen nehézségekkel kell megküzdenie és milyen sikerélmények ...
Megjelent a Kongresszusi Hírek!
Kedves Kollégák!
A kongresszusra megjelent a Promenade Kiadó külföldi mintára meghonosított kiadványa, a Kongresszusi Hírek. ...
Tudományos mozaik az európai onkológus kongresszusról Stockholmból
A RANKL protein gátlásával, amely fehérje kulcsszerepet játszik az osteoclastok képződésében késleltetni lehet a csontmetasztázisok kialakulását a hormonrezisztens prosztatarák esetében. Stephane Oudard párizsi professzor és kutatócsoportja a denosumab monoklonális antitest hatását vizsgálta az első, ez irányú klinikai tanulmányban. Az 1432 férfi bevonásával készült vizsgálatban a metasztázismentes túlélés ...
105th National Congress of the French Association of Urology (AFU) in Paris
Dear President, dear Secretary,
We are pleased to inform you that the 105th National Congress of the French Association of Urology (AFU) will take place in Paris from November 16th till November 19th, 2011.
...
A FÉRFIEGÉSZSÉG KÜLÖNBÖZŐ OPTIKÁI
A Bayer Hungária Kft. 2011. május 6-7-én rendezte meg immár hagyományszámba menő tavaszi urológus szimpóziumát, amely sok újdonsággal, érdekességgel szolgált a nagy számban összegyűlt hallgatóság számára. A nagysikerű andrológiai szekcióülés színes és gazdag programja újfent rávilágított, hogy a megkülönböztetett figyelem a férfiak ellátásában nem csupán az erektilis diszfunkció vonatkozásában indokolt,...
Tagsági információk
Tisztelt Kolléganő / Úr!
A MUT közgyűlése 2009. október 1-jén Keszthelyen úgy döntött, hogy a MUT valamennyi tagja csoportosan csatlakozik az Európai Urológus Társasághoz (EAU). Ezt megelőzően a MUT tagdíj 5.000 Forint volt. A csoportos csatlakozás kedvezményes tagdíjjal jár, az egyéni 120 Eurós tagdíj helyett 60 Eurót kell fizetni fejenként. Ez teljes jogú tagsággal jár, egyedül a társaság lapjának ...
CME/CPD kredit pontok az EAU tagok számára az EU-ACME program keretében
A MUT EAU tagok számára az EU-ACME program az alábbi előnyökkel jár:
- a kredit pontok központi regisztrálása
- a CME/CPD kredit rendszer online hozzáférés a www.eu-acme.org honlapon
- éves összesítő az akkreditált kredit pont gyűjtő rendezvényeken szerzett pontokról
- EU-ACME tagsági kártya
- A www.eu-acme.org/europeanurology és a www.eu-acme.org/pediatric honlapokon CME kredit pontok ...
Beszámoló az amerikai urológus kongresszusról
A kongresszust május 14-e és 19-e között rendezték Wassingtonban. Tekintélyes számú résztvevő jelentkezett a kongresszusra Magyarországról, ebben valószínű komoly szerepet játszott, hogy az AUA elnöke, prof. dr. Datta Wagle Magyarországon járt, és személyesen hívott meg magyar urológusokat. A világ legnagyobb urológus szervezete érdekes témák kidolgozását vállalta fel. Mindjárt az első napon felvázolták azt a ...
Beszámoló az Európai Urológus Társaságok vezetőinek találkozójáról
Az Európai Urológus Társaság május 27-ére és 28-ára megbeszélést hívott össze egy Portugál kisvárosba, Faroba....
Köszöntő Prof. Dr. Papp György 65. éves születésnapja alkalmából
Igazi megtiszteltetés, hogy a Magyar Andrológusok Társaságának alapító elnökét és az ÁEK Andrológiai és Urológiai Osztályának vezetőjét, a tudóst, a gyógyító orvost, hazai és több nemzetközi tudományos társaság tagját 65. születésnapja alkalmából a Magyar Urológusok Társaságának nevében köszönthetem....
Az idős és a fiatalabb korosztályban végzett percutan vesekőeltávolítás
ÖSSZEFOGLALÁS: Szerzők a 70 éves vagy annál idősebb betegekben és a fiatalabb korosztályban végzett percutan nephrolithotomiák eredményességét és szövődményeit vizsgálták. Az 1. csoportba azok a percutan vesekőeltávolításon átesett betegek tartoztak, akik legalább 70 évesek voltak (n=223). A 2. kontrollcsoportba sorolták azokat a 20-50 év közötti betegeket, akikben szintén percutan nephrolithotomia ...
Lézerbesugárzás hatása patkány gyomornyálkahártyára: szövettani és funkcionális vizsgálatok – előzetes közlemény
ÖSSZEFOGLALÁS: A szerzők patkányban vizsgálták a húgyhólyag-megnagyobbításhoz használni kívánt gyomorszegmentum lézersugárral történő előkezelésének hatását. Huszonhárom patkányban laparotomiát követően a tervezett hólyag-megnagyobbításra használandó gyomorfal nyálkahártyáját különböző energiasűrűségû Nd:YAG lézerrel kezelték. A minták felét közvetlenül a kezelés után, másik felét 7...
Herezacskólebennyel végzett urethroplasztika utáni kőképződés
ÖSSZEFOGLALÁS: A koraszülöttként világra jött fiúgyermek penoscrotalis hypospadiasis, kétoldali inguinalisan retineált here miatt 4-5 éves korában több műátéten (Edmunds, Denis Browne penoscrotalis urethroplasztika, fistulectomia, kétoldali orchiopexia műtéten) esett át. 23 éves korában az urethroplasztikának megfelelő területen, a beültetett scrotalis bőrlebenyen szőrzetinkrusztáció, primer ...
A vese malacoplakiája
ÖSSZEFOGLALÁS: A malacoplakia egy ritka krónikus granulomatosus megbetegedés, amelyet legelőször Michaelis és Guttmann írt le húgyhólyagban. Leggyakoribb megjelenési helye az urogenitális traktus, patogenezise máig nem tisztázott. A kórkép jellegzetessége, hogy szinte mindig immunkompromittált állapottal és idült bakteriális húgyúti infekcióval jár együtt. A vese malacoplakiája a jelenleg rendelkezésre ...
A férfi húgycső szűkülete
Húgycsőszűkület kórisméjét jelenti a húgycső tágasságának, átjárhatóságának csökkenése, amit a húgycső falában lévő kóros folyamat hoz létre és változó súlyosságú, de jellegzetes nehézvizeléses panaszokkal jár....
Jegyzőkönyv a Magyar Urológus Társaság 2011. március 25-i vezetőségi üléséről
Helyszín: Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház, Főigazgatói Tárgyaló, Budapest, Köves u. 1.
Jegyzőkönyvvezető: Pákozdy Orsolya ...
Sutent® az onkológiai gyógyszeres terápiákban
A Magyar Onkológusok Gyógyszerterápiás Tudományos Társaságának 2011. évi konferenciáján, a Pfizer szimpóziumon a sunitinib mindhárom indikációjáról voltak előadások. A pancreas NET a Sutent® új indikációja a GIST és az mRCC kezelésében már régebb óta törzskönyvezve van a szer. A szimpózium üléselnöke Dr. Géczi Lajos, az Országos Onkológiai Intézet „C” Belgyógyászati-Onkológiai és Klinikai ...
Hogyan beszélgessünk páciensünkkel a merevedési zavarról?
Az epidemiológiai vizsgálatok adatai szerint a 40-70 év közötti férfiak több mint felének van valamilyen fokú erekciós zavara, de csak minden tizedik kap hatékony gyógyszeres kezelést a panaszára. Az orvosnak kulcsszerepe van abban, hogy az érintett férfiak beszéljenek az életminőségüket jelentősen zavaró problémájukról, aminek kezelésére ma már hatékony és biztonságos, valamint a generikumok révén egyre többük...