Keresés eredménye
Mit vár el a magyar urológus?
Első alkalommal sugároztunk urológiai témájú élő webkonferenciát a Promenade Kiadió stúdiójából 2012. március 1-én, a társaság vezetőségi ülését megelőzően. Az új, legfejlettebb technikának köszönhetően a tagság online, élőben követheti, majd ezt követően a honlapon megnézheti az elhangzott előadásokat, de alkalmas ez a módszer műtéti közvetítésekre is. Előadásában Tenke Péter elnök úr ismertette...
Egy évtized főszerkesztőként
Guttenberg világa megváltozott, új szelek fújnak, fogalmazott Pajor László professzor úr, aki ebben a videóban köszönt el egy évtized után a szerkesztőktől, a szerzőktől és az olvasóktól.
Bár a társasági honlap népszerűsége folyamatosan növekszik, a Magyar Urológia továbbra is a szakma legfontosabb fóruma, s a főszerkesztő eredményes és sikeres éveket tudhat maga mögött. A szaklap eredeti közleményeket ...
Kiterjedt nemzetközi kapcsolatok
A Füvészkerti Urológus Napok néven megismert rendezvény valójában a Semmelweis Egyetem Urológiai Klinikája által szervezett továbbképző konferencia. A tudományos fórum megálmodója, Romics Imre professzor mindig nagy hangsúlyt helyezett a nemzetközi kapcsolatokra, aminek eredményeképpen Írországtól Moszkváig legalább 80 külföldi előadó volt a rendezvény vendége az elmúlt 15 év alatt. Ez a hagyomány idén is ...
A vizeletinkontinencia ma már jól kezelhető
A vizeletinkontinencia 70 év fölött mindkét nemben egyformán előforduló állapot, aminek a tünetei férfiakban gyakran összemosódnak a BPH sürgető, gyakori vizeletürítéses panaszaival. Majoros Attila adjunktus a Füvészkerti Urológus Napokon tartott előadásában bizonyos prosztatarák műtétek után szövődményként jelentkező súlyos, illetve középsúlyos inkontinencia művi záróizom beültetéssel végzett korszerű ...
Műtét és célzott kezelés veserákban
Bár a veserák kezelésében az első helyen még ma is a sebészi eltávolítás áll, lehetőség szerint még az áttétek esetében is, azonban 2006 óta létezik a veserákok kezelésében is hatékony onkológiai szisztémás kemoterápiás szer. Ezek a kijelölt centrumokban elérhető célzott terápiák a betegek élettartamát több hónappal képesek meghosszabbítani – mondta el Riesz Péter adjunktus, a Füvészkerti Urológus ...
Veserák kerekasztal
Radiológusok, urológusok, sebészek és patológusok részvételével szerveztek kerekasztal megbeszélést a veserákhoz kapcsolódóan a Füvészkerti Urológus Napokon, amelynek elnöke Szendrői Attila adjunktus volt. A radiológiai képalkotó eljárások fejlődésének, az új műtéti eljárásoknak és a célzott gyógyszeres kezelésnek köszönhetően sok változás történt a veserák diagnosztikájában és terápiájában, ...
Büszkék lehetünk
Közeleg az éves Európai Urológus Kongresszus, ahol úgy tűnik, hogy a prosztatarák lesz az egyik fő téma, ahol a diagnosztikában és a műtéti eljárásokban is sok újdonság van – véli Böszörményi-Nagy Géza. A nemzetközi rendezvény mindig alkalmat ad összehasonlításra is. A hazai urológusoknak nem kell szégyenkezniük, hiszen laparoszkópiában például szinte mindazt tudjuk nyújtani a betegeknek, mint amit egy nyugat-...
Új biomarker a prosztatarák diagnosztikában
Napjainkban világszerte a prosztata specifikus antigén (PSA) szérum szintjének emelkedését vizsgálják a prosztatarák gyanújának felmerülésekor. Ez azonban nem utal kizárólag a prosztatarákra, mivel több más, nem rosszindulatú állapotban is megemelkedhet a PSA-szint. Prof. Dr. Hardev Pandha (University of Surrey, UK) – a 26. Füvészkerti Urológus Napok meghívott előadója – a prosztatarák korai diagnosztizálásában ...
Prosztatarák kerekasztal
A Füvészkerti Urológus Napok hagyományos programját idén kerekasztal megbeszélések szervezésével tették interaktívabbá. „A társszakmák gyakran elbeszélnek egymás mellett, aminek eredményeképpen a döntés sokszor a betegre marad, aki a legkevésbé látja át a helyzetet”– véli Nyirády Péter professzor. Ezért a prosztatarák kezelésével rendszeresen foglalkozó szakembereket hívtak össze, hogy a témáról ...
Közeleg a 26. FUN
A Füvészkerti Urológus Napok néven ismert, Romics professzor által alapított rendezvény valójában az SE Urológiai Klinika által szervezett továbbképző konferencia. Nyirády Péter professzor, az intézet új igazgatója arról tájékoztatott, hogy a jól bevált és sokak által megkedvelt helyszínen a régi hagyományok megőrzésével, több külföldi vendégelőadóval és kerekasztalok szervezésével interaktívabbá téve ...
Előrelépés a prosztatarák korai felismerésében
"Mindig nagy örömmel és nosztalgiával térek vissza Szegedre, hiszen itt töltöttem az egyetemi éveimet és ez az egyik legkedvesebb város számomra."- mondta el Prof. Dr. Nyirády Péter a Magyar Urológus Társaság XVII. kongresszusán. Előadása kapcsán örömmel számolt be arról, hogy a prosztatarák kivizsgálásának palettáján megjelent egy új dolog, a proPSA vizsgálat, és a PHI index számítása. Ez a lehetőség ...
Az urethrotomia interna újraértékelése
A húgycső szűkületének endoszkópos bemetszéssel történő műtéti megoldása a klinikai gyakorlatba 1972-től vonult be. A módszert egyszerűsége és csekély invazivitása miatt annak idején első választandó eljárásként alkalmazták. Az összességében 60% alatti eredményességet nyújtó urethrotomia azonban ma már nem veheti fel a versenyt a nyílt műtéti rekonstrukcióval - mondta el Böszörményi-Nagy Géza főorvos a...
Cél: a társaság erősítése és a fiatal generáció támogatása
Idén a napfény városában, Szegeden tartotta éves kongresszusát a Magyar Urológus Társaság. A több száz érdeklődő - a három napos esemény során - számos szakmai szimpóziumon, tudományos előadáson, poszter bemutatón vehetett részt. A szervezők egyik fő célkitűzése volt, hogy a rendezvénnyel is segítsék a fiatal urológus generációt. A találkozó kreditpontot érő tesztkitöltéssel zárult. A ...
Az elnökség a bizalom viszonzása
Tenke Péter professzor úr a Magyar Urológus Társaság újonnan megválasztott elnöke interjúnkban beszámol elnöksége alatt megvalósítandó terveiről, céljairól. Kiemelte az egységes magyar urológia megvalósítását a társaság gazdasági stabilitása és a taglétszám növelése mellett. Fontosnak tartja ezen kívül a felnövekvő generáció, a fiatal urológusok képzését, illetve a technikai fejlődést a robotprogram ...
Urológiai seregszemle
A Magyar Urológus Társaság 2012. október 18-20. között Szegeden tartotta éves kongresszusát. A rendezvényt kettős célkitűzéssel szervezték: az előadók egyrészt beszámoltak arról, hogy mi történt az elmúlt egy évben a hazai urológia terén, másrészt továbbképző előadásokat tartottak arról, hogyan lehet az új tudományos eredményeket a magyarországi viszonyokra átültetni. Pajor professzor a Társaság ...
A szakmai fejlődés megtartó erő lehet
A Magyar Urológus Társaság XVII. kongresszusán megválasztott új elnök, Prof. Dr. Tenke Péter két dologban látja a kiutat az idős korfát mutató hazai urológusok előtt álló nagyon nehéz helyzetből, amit a fiatal szakorvos utánpótlás megoldatlansága okoz. "Ha saját magunk nem próbáljuk megoldani a fiatalok képzését, és nem teremtjük meg az értelmét az itthoni munkának, akkor az urológia rövid időn belül nagyon ...
A prosztatarák kórismézése
Az időben diagnosztizált prosztatarák esetében ma már megfelelő reménnyel lehet kezelni és gyógyítani a betegséget – mondta el Varga Imre főorvos (Dunakeszi Szakorvosi Rendelő) a 3. Uroonkológiai Kongresszuson tartott előadása kapcsán. Ehhez azonban az szükséges, hogy a felismerés már a betegség tünetmentes fázisában megtörténjen. A szűrővizsgálat minden 50 év feletti férfi esetében javasolt.
...
Uroonkológiai aktualitások
Uroonkológia Update címet is viselhetné a III. Uroonkológiai Kongresszus, aminek szakmai gerincét az uroonkológia területét érintő, tavalyi évben megjelent legfrissebb publikációk áttekintése adja – tudtuk meg Romics Imre professzor szavaiból. A felkért neves hazai szaktekintélyek a szakterületüket érintő újdonságokra, aktualitásokra fókuszálnak az előadásaikban. E mellett mindenki számára hasznos és tanulságos ...
Az uroonkológia az urológia egyik legfontosabb területe
Az urológiai szervekben kialakuló daganatok terápiájával kapcsolatos legújabb vívmányokat és eredményeket ismerheti meg mindenki, aki ellátogat május 18-án a III. Uroonkológiai Kongresszusra. A konzervatív és a sebészeti kezelések közül Nyirády Péter docens kiemelte a prosztatarák kezelésében áttörést jelentő új generációs androgén receptor-gátlókat, a BPH terápiájában hatékonyan alkalmazott kombinált ...






